Bemutatkozás

Az ECHO FORCE egyike az Egerben működő airsoft csapatoknak.

2007 őszén alakultunk az Agriacommando utódaként.

Fontosnak tartjuk, hogy számunkra az airsoft nem a több százezer forintos fegyverekről és a "mindent jobban tudok" attitűdről szól, hanem a barátságról, a jó szórakozásról és a csapatépítésről.

Persze ez nem azt jelenti, hogy ne vennénk komolyan a játékot, hiszen minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy egy-egy menetet a legjobb tudásunk szerint nyomjunk végig, de szem előtt tartjuk azt is, hogy a részvétel (és a jó szórakozás) legalább annyira fontos, mint a győzelem.

2010-ben az EF egyike volt a három csapatnak, amely megalapította az Egri Airsoft Sportegyesületet, amelynek célja, hogy népszerűsítse a sportot Egerben és a megyében.

A csapat, illetve az egyesület az Eger MJV önkormányzatától bérelt Császár Erdő területén szervez játékokat és airsoft-os összejöveteleket, amelyekre minden airsoft játékost és a sport iránt érdeklődőt szívesen várunk. Az aktuális játékalkalmakról - regisztráció után - a csapat fórumán, a softair.hu oldalon, valamint a Facebook-on és a Google+-on lehet érdeklődni.

Social



Blogroll

Barátok